Lazán, mint a kazán

Elképzelni sem tudom, hogy mi van velem. Vagyis el tudom, csak olyan rossz ezt belátni. Nem motivál semmi jelenleg az életemben. De tényleg semmi. Nincs semmi. Meztelen vagyok a sötétben.

Nincs szex, nincs nikotin, semmi sincs.

    Fájdalmas, hogy negyedévente veszem a fáradtságot, hogy írjak valamit. Az az igazság, hogy kicsit eluralkodott rajtam a depresszió. Nem dohányzom három hete (holnap lesz három hete). Nem vészes, csak már úgy nézek ki, mint valami hülyegyerek, mert a nikotintapasz hagy egy kis nyomot és tele vagyok kis barnás négyzetekkel.

    A szexuális életemben nem sok a változás. Nem is nagyon írnék róla, mert túl intim a probléma és már amúgy is nagyon unom ezt feszegetni.

    Szakmailag legalább van valami fejlődés. Ugyan nem sok mindent csinálok munkaidőben (a saját cégem ügyintézésén kívül), mégis határozatlan idejűre hosszabbították a határozott idejű munkaszerződésem, sőt új területet is kapok, nem is kicsit. Kirúgnak egy másik értékesítőt és megkapom a területét. Azon tűnödöm, hogy mi lenne, ha megerőltetném magam egy kicsit.

    25 éves lettem májusban. Ez sem semmi. Negyedszáz év. Nem vagyok valami vidám. Még nem mutattam fel semmit az életemben és ez aggaszt egy kicsit. Születésnapi ajándékként kaptam a feleségemtől, meg az anyósomtól egy szép nagy tetoválást a hátamra. Nagyon fájt. Lehet, hogy túl alacsony a fájdalomküszöböm, de nagyon fájt. Hét órán keresztül szenvedtem, de megérte, mert állatul néz ki.

    Azt hiszem ma sem fog kiáramolni elmémből semmi építő jellegű, úgyhogy mára abba is hagyom. Majd három hónap múlva jelentkezem.

A házasságom kezd egy füstölgő kiégett házhoz hasonlítani. Ennek oka elsősorban a szex hiányában keresendő. Vicces, mert augusztusban lesz egy éve, hogy házasok vagyunk. Négy és fél éve ismerjük egymást, tehát még arról sincs szó, hogy száz éve együtt és már unalmas. Nem mennék bele a részletekbe.

Bosszant az is, hogy van egy csomó jó gondolatom és lusta vagyok leírni őket, amikor eszembe jutnak, később meg elfelejtem őket mert ezer felé jár az agyam.

Az is bosszant, hogy egy éve nem találok kis hazánkban Men's Health -t. Ezek az őrjítő problémák teljesen kikészítenek...

Megnéztem a Crank c. filmet Jason Statham -mel és Amy Smart -tal. Jó volt. Tetszett. Művészi értékeket nem kell keresni benne, de kikapcsolódásnak pont megteszi és nem utolsó sorban Amy Smart nagyon ott van (mellesleg megjegyzem, hogy nem vonzódom a férfiakhoz, de ha nő lennék –ami nem vagyok-, akkor Jason Statham is megérne egy misét vagy mi…)

Mitán postoltam az előző bejegyzést, akkor jutott eszembe, hogy meg kellene osztanom néhány bölcsességet veletek.

1. Soha ne vegyetek új autót akkor, amikor úgy érzitek, hogy veszélyben a munkahelyetek!

2. Soha nem kérjetek hitelkeretet a számlátokra, mert ha elveszítitek a munkahelyeteket és nem kaptok átutalást, akkor szépen lassan felélitek a hitelkeretet és majd törhetitek a fejetek, hogy hogyan fizetitek vissza, mikor nincs jövedelmetek!

3. Soha ne bízzatok meg egy olyan emberben, akinek a havi jövedelme annyi, amiből te kb. 1 évig vígan eléldegélnél, ha azt mondja, hogy dolgozz neki, aztán meg nem tudod elérni egy hétig, de még hiszel neki és még várat két hónapig, majd közli, hogy ne aggódj!

4. Soha ne bízzatok meg alkusz céget a kötelező biztosítás megkötésével!

Most ezek a végtelenül bölcs dolgok jutottak eszembe és a lelkem mélyén remélem, hogy nem csak én vagyok olyan idióta, hogy ezeket a hibákat elkövetem. Kicsit jobban érezném magam, ha kiderülne, hogy ezek mindennapi problémák és nem vagyok lúzer. :-)

Isten áldja az álláskeresőket!

Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy képes leszek egy blogot normálisan megírni... Minden nap, esetleg kétnaponta írogatni valamit, nem nagy dolog. Elég kreatívnak tartom magam, meg elég lustának, hogy az legyőzze az alkotási kényszert.

Hát sajnos ez van. Majd alkalom adtán még írok.

Ennek a fele se tréfa! Kirúgott. Holnap lesz 5 hete. Így jártam. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Leginkább megkönnyebbültem azt hiszem. Majd még írok, csak az a baj, hogy limitált a net hozzáférésem.

Isten áldja a munkakeresőket! :-D

Ez egy igazi katasztrófa! Azon gondolkozom, hogy átnevezem a blogom panaszblogra, vagy valami hasonlóra. Pont olyan vagyok, mint egy öregasszon, akinek minden csontja fáj.

A múlt héten nem dolgoztam. Nagyon jó volt ahhoz képest, hogy elég sűrű volt a program. Nagyon jót tett, hogy nem kellet az idióta főnököm és kollégáim fejét bámulnom és vigyorognom, mint akinek a hóna alá köptek. Tudom, hogy mindenki azt szajkózza, hogy valósítsd meg önmagad, légy önmagad, vállald az érzéseidet, meg ilyenek, de nekem ez valahogy nem megy. Folyamatosan meghazudtolom önmagam, azzal, hogy jópofizom, amikor legyszívesebben elküldenék valakit a jó édes anyjába. Pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Régen egy igazi barom voltam. Megmondtam mindenkinek a tutit és nem érdekelt a véleményük. Talán öregszem. Ez a bölcsesség?

Holnap lesz a 24. születésnapom. Nagyon érzékeny vagyok a szülinapokra. A tavalyi egy igazi depressziófröccs volt. Abban az időben voltunk külön a barétnőmmel, aki idő közben már a menyasszonyom. Senki, ismétlem SENKI nem köszöntött meg a születésnapomon. A senki alatt értem a szüleimet, az akkor éppen ex barátnőmet. Egyetlen-egy ember vette a fáradtságot, hogy böfögjön egy "boldog születésnapot", de ez egy olyan ember volt, akitől soha életemben nem vártam még azt sem, hogy tudja, hogy mikor van. Furcsa az élet.

A munkahelyem, úgy érzem veszélyben van. Nem valami következetes a főnököm és kapkod ide-oda és két ember helyett dolgozom, így elsikkad egy-két feladatom. Ezek mind kisebb projectek, igazából nem múlik rajtuk semmi és mégis állatira ki van akadva rám. Fél éves periódusai vannak. Fél évig én vagyok a legjobb embere, aztán fél éven keresztül ki akar rúgni. Nem értem, de már nem is akarom megérteni. Próbálkoztam eleget és emberileg, szakmailag nálam a pali megbukott. Az egyik kollégám, azt hittem jó fej, de két év után kezdem kiismerni. Elég fura fazon. Arra épít, hogy tudja milyen vagyok és ki akarja használni azt, hogy eljátsza, hogy a barátom, csepegtet egy-két információt, amik engem érdekelnek, de nem mond el mindent. Tudom, hogy irányítani akar, de rábaszott, mert kb. fél éve rájöttem erre.

De jó lenne fél évig szabin lenni!

Ami a legmeglepőbb dolog, az az, hogy a harmadik napon is írok...

Ami még ennél is meglepőbb az az, hogy még (két és fél éve) itt dolgozom, ennél a szemét cégnél...

A következő történt:

Jóságos, igazságos és tévedhetetlen főnököm rendelt zsír új, hiper-szuper céges mobilokat. Igen ám, de nekem nem... Minden kollégám és ő maga is új telót kap, csak én nem. Jelzem, hogy régebb óta vagyok a cégnél, mint ő maga és fejből le tudom rajzolni az összes épület alaprajzát és egy éve egy személyben vagyok 2 dolgozó.

Végtelenül csalódott vagyok. El akarok menni innen!

Ez nem vagdalkozás, vagy ilyesmi. Egész egyszerűen elfogyott a türelmem. Tényleg. Végeztem.

Ez az első alkalom, hogy a regisztáció után az első bejegyzést követően írok valamit.

Felmondott az egyik kollégám, akit eléggé bírtam ahhoz, hogy pl. elmenjek vele bulizni egyet, meg ilyenek. Ennyi. A cég, ahol dolgozom, olyan, hogy a normális embereket egyszerűen kiveti magából és maradnak az igazi gyökerek, akiknek megfelel a középszerűség. A jó fejek elmennek, mert nem becsülik meg őket, pedig tényleg kiváló szakemberek. A dilettánsok meg tejben, vajban fürdenek.

Nagyon gáz ez. Én is folyamatosan próbálok lelépni innen, de még nem jött össze semmi. Egy-két interjú és ennyi. Fejlődni akarok, meg dolgozni, de itt nem lehet.

A jók elmennek...

Ez az első igazi blogom. Majd meglátjuk mi sül ki belőle, mert alapból nagyon lelkes tudok lenni. Egy két postig eljutok, aztán szépen lassan elfogynak a bejegyzéseim...

Remélem most kitartóbb leszek.